Sztárok

A szülőszobán sem hagyta el magát Rubint Réka

Top sminkben szülnek a vajúdó anyák, hogy jól nézzenek ki az első fotón. Rubint Réka, bár már nem most szült, az Aktívnak elárulta, ő hogyan készült.

A szülőszobán sem hagyta el magát Rubint RékaKatalin hercegnéhez órákkal azelőtt érkezett meg a fodrásza, hogy kilépett volna a kórházból első gyermekével a karján. Hogy viselt-e sminket a szülőszobán, talán soha nem tudjuk meg. Az azonban biztos, hogy a kismamák körében új divatőrület hódít. Hiába a többórás vajúdás és a gyötrő fájdalom, ha egyszer kijön a baba, azt meg kell örökíteni. Akkor pedig az anyukának sem szabad úgy kinéznie, mint aki most tolt ki magából egy 3 kilós porontyot. Legalábbis ezt gondolják a sminkben szülő anyukák. Rubint Réka, bár már jó néhány éve adott életet utolsó gyermekének, szintén odafigyelt arra, hogyan sétál be a szülőszobára.

„Először lezuhanyoztam, aztán kisminkeltem magam. Norbi tiszta eksztázisban volt, de mondtam neki, hogy nyugodjon meg, nincsen semmi baj” – árulta el az Aktív riporterének Réka, aki másik két gyermeke érkezése után sem hagyta el magát. „Mind a két babánál aztán, amikor Norbika és Zalán születtek, a szülést követően, ahogy már ki tudtam menni a mosdóba, lezuhanyoztam, kisminkeltem, hajat mostam, megszárítottam a hajam, és úgy vártam a férjem és az orvosomat is” – mesélte a sportos anyuka, aki jelenleg Törökország felé repül családjával és tanítványaival. 

Kövess minket a Twitteren is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top