Sztárok

Luxushajón énekel az eurovíziós énekes

Keresett előadó lett a Csillag születik egykori versenyzőjéből.

Ádok Zolit, aki az Eurovíziós Dalfesztivál középdöntőjéig jutott Moszkvában, három másik énekessel együtt választották ki arra, hogy a Celebrity Eclipse nevű luxushajón szórakoztassa a vendégeket nyolc hónapon keresztül – írja a Bors. „Egy óriási produkciós hálózat szervezi az utat. Komoly meghallgatásokon vettem részt Amerikában, amelyeken végül kiválogattak. Rendkívül izgatott vagyok, a hónap végén indulunk, és addig még sok mindenkitől el szeretnék búcsúzni, többek között a Madách társulatától is, nagyon fog hiányozni a Heródes című darabban játszott szerepem” – mondta az énekes. Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója elengedte Zolit, akit a társulat vissza is vár. Az énekes a bulvárlapnak az is elárulta, hogy az utazást majdnem meghiúsította egy betegség. „Hetekig borzasztóan fájt a derekam, valószínűleg lumbágóm volt, szerencsére azóta elmúlt, így teljes erőbedobással dolgozhatok majd” – mesélte.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése