Sztárok

Így nyilatkozott Szellő István ikreinek keresztanyja

A keresztszülők a híradóssal közösen döntöttek úgy, hogy az ikreknek náluk lesz a legjobb helyük.

Ahogy arról a héten beszámoltunk, a napokban elhunyt Szellő István ikreinek édesanyja. A híradóst rengetegen bírálják amiatt, hogy a tragédia után gyermekeit nem veszi magához – írja a Blikk. A napilapnak nyilatkozott az ikrek keresztanyja, aki vállalta, hogy párjával együtt felneveli a gyerekeket. Sokak szerint ez a legjobb döntés, hiszen így családban nőhetnek fel a gyerekek. „Közösen döntöttük el, hogy nálunk legyenek a gyerekek!… Nálunk igazi családban nőhetnek fel, mi ajánlottuk fel, hogy ne szakítsuk el őket a megszokott környezetükből. Sokszor aludtak nálunk, jól érzik magukat, minket nagyon jól ismernek, szeretnek” – nyilatkozta a Blikknek a keresztanyuka telefonban, miközben a háttérben az ikrek nevetgélése hallatszott.  Azt is elmondta, hogy Szellő Istvánnak más az élettempója, aminek következtében a gyerekekre esténként legtöbbször csak bébiszitter vigyázna. Ők viszont egy biztosabb pontot jelentenek a gyerekeknek.

Az ikrek egyelőre nem tudják, hogy anyukájuk örökre elment. „Apránként, ha kérdezik, hogy hol van az anyukájuk, majd elmondjuk” – mondta a keresztanyuka, aki azt is hozzátette, hogy amikor bement a kórházba elbúcsúzni, a gyerekekre a híradós vigyázott, ezért ő nem tudott személyes búcsút venni.

Szellő István a Blikknek ezúttal csak szűkszavúan nyilatkozott az őt ért támadásokról. „A gyerekek sorsa csak ránk tartozik, nem a külvilágra. A lehető legjobb megoldást fogjuk választani, ami az ő érdekükben áll” – zárta rövidre a híradós. 

Így nyilatkozott Szellő István ikreinek keresztanyja

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top