nlc.hu
Sztárok
Extrém módon rajonganak Gönczi Gáborért – videó

Extrém módon rajonganak Gönczi Gáborért – videó

Szőtték már szőnyegre, faragták már ki fából. Gönczi Gábor, amióta képernyőre került, hozzászokott, hogy az emberek rajongásukat egészen extrém módon is képesek kifejezni. Most azonban olyan dologra bukkant, amit még ő maga is nehezen hisz el.

Extrém módon rajonganak Gönczi GáborértNemcsak ByeAlexért rajonganak extrém módon a rajongók, Gönczi Gábor nevét ugyanis dalba foglalták. Az öt fiatal fiúból álló Fool About nevű banda írt dalt a Fókusz műsorvezetőjéről, aki először nem is akart hinni a szemének. „Teljesen véletlenül akadtam rá a dalra néhány nappal ezelőtt. A neten kerestem egy videót, amikor megláttam a saját nevem egy fura ember nyitóképe mellett. Elindítottam, és már majdnem megállítottam, amikor egyszer csak meghallottam a refrént, amiben az én nevemet éneklik” – mesélte a Nők Lapja Cafénak a Smile zenekar könyvet is író frontembere, akinek a nóta közben eszébe jutott, hogy hónapokkal ezelőtt megállította őt egy csapat hazafelé és ujjongva közölték vele, hogy írtak róla egy dalt.

Gábor ezt akkor nem vette komolyan, most azonban üzent is a Facebookon egyelőre még csak 759 követővel rendelkező zenekarnak. „Egyfelől hízelgő, másfelől szürreális a mű, és teljesen abszurd ez az egész. Vicces lenne elmenni egy koncertre és megnézni, hogy talán a tömeg üvöltve skandálja a refrénben a nevemet. Lehet, hogy egyszer el is megyek, ha koncerteznek egyáltalán. Egyébként kíváncsian várom, hogy felveszik-e velem a kapcsolatot” – dobta fel a labdát a fiúknak a tévés-zenész. Egy biztos, a Fool About akár poénnak szánta a nótát, akár tényleg óriás rajongói Gönczinek, remek eszközt választottak, hogy felhívják magukra a figyelmet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top