Sztárok

Halálfélelme volt az ismert lemezlovasnak

A népszerű DJ repülőgépe több órát késett, sőt egy transzferbusszal is karambolozott.

A lemezlovasként tevékenykedő egykori nyuszilánynak meggyűlt a baja a repüléssel – olvasható a Blikkben. Már Portugália felé is rázós volt az út, hiszen lekéste a járatát, de nem gondolta volna, hogy hazafelé még több probléma adódik. „ Az első gépem reggel hatkor indult, úgy volt, hogy a második gépem rá két óra múlva száll fel, de nem így lett. Az is késett három órát! Emiatt viszont Münchenben lekéstem a budapesti csatlakozást, így újabb hat óra várakozás várt rám. Mindezek után Münchenben este tízkor felültem a többi utassal együtt a gépre, és vártam az indulást….amikor vártuk, hogy elinduljon a gép, egy hatalmas rázkódást éreztem… Aztán a pilóta közölte, hogy belefutott egy transzferbusz a gépünkbe, ezért mindenkinek le kell szállnia – mesélte felháborodva Voksán Virág, akinek itt nem ért véget a kellemetlen utazás. Budapestre jövet valami megdobta a gépet, amitől nagyon megijedt, azt hitte, már haza sem ér. „Hiába repülök rengeteget a munkám végett, sosem volt még ennyire borzalmas utam” – folytatta Virág.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top