nlc.hu
Sztárok
Mégsem lezárt akta a Hujber-ügy

Mégsem lezárt akta a Hujber-ügy

A Színművészeti Egyetem cáfolta, hogy közleményt adott volna ki Hujber Ferenc ügyében.

Hatalmas vihart kavart a héten, hogy lezárult a vizsgálat Hujber Ferenc ügyében, aminek eredményeként  megtarthatja hamis diplomáját. A Színház- és Filmművészeti Egyetem azonban cáfolja, hogy közleményt adott volna ki erről – írja a Bors. A színész a hét közepén még abban a tudatban volt, hogy nem veszik el másolt szakdolgozatával szerzett diplomáját. A bulvárlappal azonban a Színművészeti Egyetem rektori hivatala tegnap közölte, hogy ők semmilyen közleményt nem adtak ki Hujber Ferenc diplomájának ügyével kapcsolatban. A lapnak arra a kérdésére, hogy lezárult-e a a vizsgálat, illetve mikor várható eredmény, nem válaszolt az egyetem. A színészt – akinek állítása szerint szakmai karrierjét nem befolyásolja a botrány –, ismét felkereste a Bors, ám ő szűkszavúan csak ennyit mondott: „Nem tudok erre mit mondani. Én már lezártam magamban ezt az ügyet, de amennyiben szükséges, természetesen állok a vizsgálat elé.”

Mégsem lezárt akta a Hujber-ügy

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top