Sztárok

Balesetet szenvedett Szabó Zsófi – fotó

Sportolás közben érte a baleset a Jóban Rosszban színésznőjét, akinek ezért meg kellett szakítania a felkészülését a félmaratonra.

Tegnap délután érte baleset Szabó Zsófit, aki a szeptemberi félmaratonra való felkészülése közben sérült meg. „A budai hegyekben futottam, amikor a nyirkos idő miatt megcsúszott a lábam és kificamítottam a bokámat. Nagyon fájt, de akkor még nem gondoltam, hogy nagyobb baj is lehet” – kezdte Zsófi, akinek estére kétszeresére dagadt a jobb bokája és csak fájdalomcsillapítóval sikerült elaludnia. „Ma voltam orvosnál, szerencsére a bokaszalag nem szakadt el, csak részleges szalagsérülést szenvedtem. Most pihentetnem kell” – árulta el Sarka Kata kebelbarátnője, akinek a ma esti aktívos vendég-műsorvezetése is veszélybe került, végül mégsem mondta le. „Nem volt biztos, hogy tudom vállalni a műsorvezetést, de nagyon nem szerettem volna lemondani, úgyhogy majd a pultra támaszkodom és a felvételek közti szünetekben pihentetem a lábam. A Jóban Rosszban forgatásairól sem fogok hiányozni, holnap már dolgozom, de csak óvatosan. Az orvosom szerint körülbelül 2 hét múlva folytathatom a felkészülést is a félmaratonra, attól függően, hogy milyen ütemben gyógyulnak a szalagok” – tette hozzá a nemrégiben a színésznő, aki Cipruson nyaralt, és akinek nem ez az első sportsérülése.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top