Sztárok

Egyelőre nem szeretne gyereket Vajna Tímea

Vajna Timi a Borsnak mesélt arról, milyen a házasélet.

Vajna Tímea a házasságáról mesélt a Borsnak. Elmondta, hogy a konyhában többnyire nem ő az úr, általában férje, Andy Vajna főz, akinek a thai, az olasz és a kínai konyha a specialitása, ő inkább sütit süt. Timi elmesélte, hogy igyekeznek egészségesen táplálkozni, de a férje inkább a hagyományos fogásokat preferálja. Ennek ellenére az esküvői menü egészséges ételekből állt, köszönhetően Melanie Griffithnek, rajta keresztül talált a pár olyan szakácsokat, akik a megfelelő fogásokat elkészítették. A lap munkatársa otthonukról is kérdezte az ifjú feleséget, aki elmondta: „Két hónapja költöztünk be az új lakásunkba. De még mindig nincs kész, folyamatosan dolgoznak benne. Sok helyiségben hiányoznak a bútorok, van, ahol még csillár sincs, és néhol közlekedni is balesetveszélyes.” Timi azt is elárulta, hogy egyelőre nem szeretne gyereket. „Ha már mindketten készen állunk erre, akkor persze nem lesz kérdés. Egyelőre nagyon boldogok vagyunk így is. És ezt a harmóniát, amiben most élek, még azok a rosszindulatú megjegyzések sem törik meg, amelyekkel sokszor találkozom” – mesélte.

Vajnáék esküvője és nászútja képekben:

Titkod van, amit nincs kivel megbeszélned? Kíváncsi vagy, mások mit rejtegetnek? Már mobilon is könnyen, gyorsan írhatsz-olvashatsz anonim módon a Megsúgom oldalon!  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top