Sztárok

Egy felnőttfilmes házában élnek Vajnáék

Vajnáék egy többemeletes, budai villában élik mindennapjaikat.

A Blikk információi szerint Andy Vajna az ismert pornókirálytól, Gattyán Györgytől bérli azt a luxusvillát Budán, ahol közös életüket elkezdték. Vajnáék egy hónappal ezelőtt költöztek be a  most átalakítás alatt álló házba, de így is van bőven tere a házaspárnak, hiszen közel 2000 négyzetméteres a villa. A lap úgy tudja, hogy Andy Vajna és felesége a főbérlőtől szabad kezet kaptak, úgy alakítják át a palotát, ahogy szeretnék. A lap úgy tudja, hogy az ingatlan megvásárlását nem tervezi a házaspár. „Tíz éve vagyok bérlő, de soha nem érdekelt, hogy kitől, hanem hogy mit bérlek” – mondta a Blikknek Andy Vajna. Ingatlanszakértő szerint a bérleti díj havonta legalább 2-4 millió forint is lehet ekkora luxusvilla esetében. „Ilyen értékű és méretű ingatlan ritkán kerül ingatlanirodához, de figyelembe véve, hogy elit helyen helyezkedik el, illetve hogy kb. 2000 négyzetméter alapterületről van szó, még rosszabb állapotában is azt mondanám, hogy alsó hangon 2-4 millió forint körül mozoghat a kiadási díja” – mondta a lapnak a szakértő.

A Vajnáék esküvője és nászútja képekben:

Titkod van, amit nincs kivel megbeszélned? Kíváncsi vagy, mások mit rejtegetnek? Már mobilon is könnyen, gyorsan írhatsz-olvashatsz anonim módon a Megsúgom oldalon!  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top