Sztárok

Tóth Marci: “Szeretnék mindig ilyen személyiség maradni”

Megjárta a mennyet és poklot a 17 éves Tóth Marci az X-Faktor-táborban. A szombati szereplése nem sikerült túl fényesen, ám vasárnap meggyőzte a mentorokat, és immár csak egyetlen lépcső választja el a döntőtől.

Tóth Marci: Nem volt könnyű a szombati napon, mert tudtam, hogy rontottam, hogy nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Igyekeztem a második napra magamban helyretenni a dolgokat, illetve sokat segítettek a többiek is” – kezdi Marci, aki azt mondja, soha egy percig sem gondolkodott azon, hogy feladja a versenyt, és hazamenjen a táborból.

Örültem Gabinak, de…

Már legalább annyi cikk született arról, hogy Marci és az Eurovíziós Dalversenyen remek helyezést elért ByeAlex rokonok, mint arról, hogy Marci mennyire tehetséges. „Természetesen büszke vagyok rá, de alapvetően igyekszem ezekkel a cikkekkel most nem foglalkozni” – mondja. Mindez nem csoda, hiszen most sokkal fontosabb dolga van ennél. Már a Mentorház legjobbjai között van, mindössze egy akadály választja el az élő adástól. Mentora pedig nem más, mint Tóth Gabi. „Nagyon örültem Gabinak, ugyanakkor volt bennem egy kis egészséges izgalom is. Egyből átfutott az agyamon, hogy vajon hogy csapódott le nála az, hogy a tábor első napján rontottam. Aztán ahogy jött ez a gondolat, úgy el is engedtem, és már egyből arra gondoltam és fókuszáltam, hogy a legjobb formámat hozzam továbbra is” – folytatja.

„Az átlagosnál sokkal megfontoltabb vagyok”

A döntősökre nemcsak az izgalom és a számtalan új dal vár, hanem egy kis külső átváltozás is. „Nagyon örülnék, ha eljutnék odáig. Egyetlen dolog van, amin nem szeretnék változtatni, de az belső tulajdonság. Szeretnék mindig ilyen személyiség maradni” – ecseteli a szerény fiú, akitől azt is megtudakoltuk, hogy mire számíthatnak a jövendő lakótársai, ha Tóth Gabi úgy dönt: magával viszi Marcit az élő show-ba. „Az átlagosnál sokkal megfontoltabb vagyok, szeretem átgondolni a dolgokat. Ez talán furcsa lehet, mert sokaknak ez úgy csapódik le, hogy lassú vagyok. Pedig nem erről van szó, csupán tényleg szeretek mérlegelni mindent.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top