Sztárok

Kiderült: ők a legjobban fizetett tévések

Végre kiderült melyik sorozat színészei keresik a legtöbbet.

Fejenként évi 20 millió dollár feletti bevétellel a Két pasi meg egy kicsi című tévésorozat sztárjai, Ashton Kutcher és Jon Cryer az Egyesült Államok legjobban fizettet tévés színészei a Forbes üzleti magazin toplistája szerint.

A kedden közzétett listán a 35 éves Kutcher, aki 2011-ben Charlie Sheent váltotta a sorozatban, második éve áll a csúcson évi 24 millió dolláros (5,2 milliárd forint) bevétellel, kollégája, Cryer pedig alig lemaradva követi évi 21 millió dollárral (4,6 milliárd forint). Angus T. Jones, a széria 19 esztendős harmadik szereplője 11 millió dollárral (2,4 milliárd forint) a hetedik az idei rangsorban, amelyet a 2012 júniusát követő egy év bevételei alapján állítottak össze az üzleti magazin szerkesztői.

Ray Romano komikus, a nyolc éve befejeződött Szeretünk Raymond című vígjátéksorozat főszereplője a harmadik a Forbes rangsorában azzal a 16 millió dollárral (3,5 milliárd forint), amit a főleg a CBS televízió vígjátéksorozatai után húz. Őt Neil Patrick Harris (Így jártam anyátokkal) követi a sorban, aki az N.C.I.S.-krimisorozat sztárjával, Mark Harmonnal osztozik a negyedik helyen 15-15 millió dollárral (3,3 milliárd forint).

Az első öt sereghajtója A Grace klinikából ismerős Patrick Dempsey 13 millió dollárral (2,8 milliárd forinttal). Charlie Sheen, a két éve futó Anger Management főszereplője, aki a Két pasi – meg egy kicsi színészeként korábban a bevételi toplistát vezette, az elmúlt évi 10 millió dollárjával (2,2 milliárd forint) ezúttal a tizedik helyet kapta.

Kiderült: ők a legjobban fizetett tévések

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top