Sztárok

Kiborult az Éjjel-Nappal Budapest szereplője

Új lakó költözött az Éjjel-Nappal Budapest albérletébe, de ez nem mindenkinek nyerte el a tetszését.

Mint azt elsőként megírtuk, a Viasat3 Címlaplány című műsorának egykori szereplőjével bővült az Éjjel-Nappal Budapest csapata. A mongol-kínai származású Koholák Szandra tegnap debütált a fikciós realityben, és ahogy arra számítani lehetett, felbukkanása máris feszültséget szült. Az éppen vendéglátósként dolgozó Zsófi volt az egyetlen, aki az ellen szavazott, hogy a sorozatban Alexa néven futó kozmetikust alakító lány beköltözzön az átmeneti szállássá alakult albérletbe. Pedig Alexa a barátkozás jegyében még azt is felajánlotta, hogy látogasson el a kozmetikájába egy kellemes arckezelésre. A fiúk és a saját neméhez vonzódó egykori szextelefonos Regina viszont azonnal a szívükbe fogadták a plasztikai műtéten átesett kebelcsodát, ami egyáltalán nem nyerte el a Kristóf-bolond Zsófi tetszését. Izgatottan várjuk, mikor kerül sor egy jól megszokott csirkeharcra a lányok között, akik végül úgyis örök barátságot kötnek majd.

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top