Sztárok

Pikáns fotók kerültek elő az Éjjel-Nappal Budapest sztárjáról

Erotikus fotók készültek az Éjjel-Nappal Budapest Zsófijáról.
A(z) “Te pózolnál meztelenül egy fotózás kedvéért?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Nem!

Négy éve fotózták az Éjjel-Nappal Budapest Zsófiját, a tizenhárom meztelen kép egy magyar internetes portálra került fel – írja a Bors. “Külföldi, ismeretlen lányok sorozatai jelentek meg, és magyar fotósok ismeretlen lányokról készült képei is. Ismert modellek nálunk nem is jelenhettek meg, nem szerettük volna az ő értéküket növelni a lapunkban történt megjelenés által, mint ahogyan ezt más lapokkal kapcsolatban gyakorta megemlítették” – mondta a Gentleman magazin főszerkesztője, ahol megjelentek Zsófi képei.  Az Éjjel-Nappal Budapest készítői tudtak a képekről. “A fotósorozatról természetesen tudtunk. Zsófi a sorozat indulása előtt jelezte, hogy készült ilyen. A 2009-ben fotózott képek a művészi akt kategóriába tartoznak, világhírű modellek is készítettek hasonlót. Úgy tudtuk, Zsófi szerződésében korlátozva volt az anyag publikálásának a módja, elképzelhető, hogy ezt valamelyik fél megsértette. Ha Zsófi ez ügyben jogi lépéseket kíván tenni, akkor természetesen támogatjuk őt” – mondta Herman Péter producer.

Pikáns fotók kerültek elő az Éjjel-nappal Budapest sztárjáról

 

Titkod van, és nincs kivel megbeszélned? Kíváncsi vagy, mások mit rejtegetnek? Már mobilon is könnyen, gyorsan írhatsz-olvashatsz anonim módon a Megsúgom oldalon!  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top