Sztárok

X-Faktor: Esküvőre készül Eckert Anikó

A kiesése óta a jövőjére koncentrál Eckert Anikó.
Macaronnal borított kötény, teáskannákkal díszített táska…Rendelj egyedi, nyomott mintás ruhákat/kiegészítőket csak a Nők Lapja Cafén!

pólóbiznisz keretesek

A mindössze húszéves lány kezét tavaly kérte meg párja, akivel egyelőre még nem szeretnének összeházasodni, ám így is esküvői lázban égnek. „Pontos időpont nincs, hogy mikor szeretnénk összeházasodni, most a párom nővérének az esküvőjére készülünk. Mind a ketten azt szeretnék, hogy az esküvő tökéletes legyen, ezért akkor majd már csak azzal szeretnék koncentrálni száz százalékig. Most egyelőre a zenei karrieremet szeretném beindítani” – mesélte a Nők Lapja Cafénak Eckert Anikó, aki kiesése óta már kipihente az X-Faktor fáradalmait és már jövőbeni terveit szövögeti. „Az első egy hét pihenéssel telt, otthon is nagy felfordulás volt, nehezen vettem rá magam, hogy csináljak bármit is, mert nagyon elfáradtam. Egy hét után aztán nekiestem a lakásnak és az énektanáromat is felkerestem, akihez régebben is jártam. Mindenképp szeretném folytatni a zenélést, a legközelebbi tervem, hogy készítsek egy saját dalt” – árulta el Alföldi Róbert egykori mentoráltja. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top