Sztárok

Ezért szünetelteti Varga Viktor szereplését a TV2

Pihenőt kapott Viktor és barátnője.

„Az utóbbi időben kaptunk egy kis pihenőt, az elmúlt egy-másfél hétben nem forgatott velünk a TV2, bevallom őszintén, hálás voltam ezért. Kicsit ugyanis megerőltető volt, amikor hatból hét napot végigforgattunk reggeltől este tízig. Most viszont megint nekikezdünk, és már várom nagyon, mert valahol hiányzott is a pörgés. Ha van dolgom, és lefoglalom magam, akkor ugyanis sokkal kevésbé érzem a fáradtságot, és sokkal kevésbé vagyok elfoglalva magammal” – mondta el az énekes kedvese, akinek a tervezett indiai zarándokútról is le kellett tennie betegsége miatt. „Beszéltem az orvosommal az indiai tervünkről, azt mondta, hogy két év múlva utazhatunk, de addig semmiképp sem, nehogy összeszedjek valamilyen betegséget” – árulta el a nyirokmirigyrákkal küzdő fiatal lány.

Viktor szinte minden fellépését a Sztárban sztár stúdiójában izgulta végig Cinthya. A múlt pénteki döntőn is ott ült a nézőtéren. „A körülményekhez képest jól vagyok, bár mostanában már köhögök, gyulladásban van a torkom, ami a kezelés mellékhatása. Kicsit fáradékonyabb is vagyok, de sokat pihenek” – mesélte a Nők Lapja Cafénak az extrém öltözékéről is elhíresült Cinthya.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top