nlc.hu
Sztárok
ByTheWay: “Egy terhet levett a vállunkról az, hogy nem mi nyertünk”

ByTheWay: “Egy terhet levett a vállunkról az, hogy nem mi nyertünk”

A rajongó tinilányok pityeregve, a családtagok letörve vették tudomásul, hogy végül nem a srácok győzedelmeskedtek. Egyedül a csapat tagjai nevettek a finálé után – mi pedig azt is megtudtuk, hogy mi ennek az oka.

„Ha úgy vesszük, tulajdonképpen egy terhet levett a vállunkról az, hogy nem mi nyertük meg a versenyt, mert így nem kell azon gondolkoznunk, hogyan osszuk el a nyereményeket. Persze nem lett volna ebből gond, de így még nagyobb a motiváció arra vonatkozóan, hogy keményen dolgozzunk, és úgy teremtsük elő azt a pénzt, amit itt nyerhettünk volna” – mesélte két autogramadás között Olivér, aki úgy érzi, hogy a csapat valamennyivel könnyebb helyzetben van, mint a többi döntős. Egyszer már kiestek a versenyből, éppen ezért már van tapasztalatuk abban, hogy milyen az, amikor nincs a műsor. S bár a fiúk már jóval a műsor előtt ismerték egymást, állításuk szerint csak most kovácsolódtak össze igazán.

A „luxuskollégiumként” emlegetett lakások egyikében egyébként (mikor kevésbé, mikor jobban) szerettek együtt lakni, de a kiköltözés után négyen négy felé mennek majd. Szikinek, Bencének, és Olivérnek megvan a saját helye, egyedül Ya Ou az, aki mostantól kezdve elég sokszor fogja beütni majd a keresőbe azt, hogy „albérlet, Budapest”. Illetve, fogják, mert könnyen lehet, hogy a huszonkét éves srác egyik volt ellenfelével költözik össze hamarosan. „Csordás Ákossal a műsor folyamán nagyon jó barátok lettünk, és már szóba került közöttünk, hogy esetleg együtt bérelünk lakást.”

 ByTheWay: „egy terhet levett a vállunkról az, hogy nem mi nyertünk

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top