Sztárok

Béres Alexandra kétszer ünnepli a karácsonyt

A fitneszvilágbajnok először idehaza, aztán Amerikában üli körül a karácsonyi asztalt családjával.

Béres Alexandra kétszer ünnepli a karácsonytBéres Alexandra és családja idén repetázik a karácsonyból, hiszen minden második évben férje családjánál, Michiganben töltik az ünnepeket. Ilyenkor az itthon maradt családtagokkal már korábban megajándékozzák egymást. „Nagyon kettős nálunk a karácsony, minden szempontból. Egyik évben az én nagy családommal – akik egyszerre beszélnek, egymás tányérjából is csipegetnek – itthon töltjük az ünnepeket. Másik évben viszont, így például idén is, a férjem szüleinél vagyunk Michiganben, ami pedig teljesen más hangulatú. A napokat hosszas beszélgetésekkel töltjük, együtt megyünk vásárolni, közösen főzünk. Nagyon nyugodt és kellemes, de én imádom mind a kettőt” – kezdte a fitneszvilágbajnok, akinek kislánya idén lett négyéves, így már ő is egész másképp éli majd meg a karácsonyt. „Szerintem az idei lesz az első év, amikor igazán megragadja majd az ünnep. Tavaly talán, még jobban érdekelte őt a csomagolópapír” – árulta el a Nők Lapja Café olvasóinak Alexandra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top