A brit trónöröklési rendben második helyen álló herceget hivatalosan is üdvözölte az intézmény, majd sétát tett az egyetemen. A március végéig tartó oktatáson jövendőbeli feladataira készül fel – közölte Vilmos londoni rezidenciája, a Kensington-palota stábja. A herceg – akinek nekimentek az egyetem hallgatói – várhatóan naponta megteszi a vonattal a 45 percig tartó utat az egyetem és londoni otthona között, ahol feleségével, Katalin hercegnővel és első gyermekükkel él. Tehát úgy tűnik, megváltoztatta korábbi döntését, miszerint a tanfolyam ideje alatt a patinás angol egyetemi városban lakik majd.
A mezőgazdasági végzettségre Vilmosnak elsősorban a Duchy of Cornwall néven ismert trónörökösi hitbizomány szakavatott irányításához lesz szüksége. A több mint 54 ezer hektáron elterülő trónörökösi birtokhálózat igen magas minőségű, szigorúan organikus eljárással készülő – ennek megfelelően meglehetősen drága – élelmiszeripari termékeket állít elő, amelyeket széles körben forgalmaz a brit kiskereskedelem Duchy Original márkanéven. Várhatóan akkor veszi át a Duchy of Cornwall irányítását Vilmos, amikor édesapja, a birtokportfolió jelenlegi vezetője trónra lép.
Vilmos hercegnek ez lesz a harmadik felsőfokú végzettsége. Első diplomáját a skóciai St. Andrews egyetemén szerezte földrajz szakon – ott ismerkedett meg polgári származású hitvesével, Kate Middletonnal –, majd a legtekintélyesebb brit tisztképző akadémia, Sandhurst növendéke volt, és később a királyi légierő kutató-mentő helikopterpilótájaként szolgált három évig. Katonai szolgálatát idén fejezte be.