Sztárok

Ezért távozik a Barátok köztből Ábrahám Edit

A Barátok közt Berényi Claudiája, Ábrahám Edit úgy döntött, kiszáll a sorozatból.

Ábrahám Edit tizenhat év után úgy döntött, egy időre befejezi a forgatást, és kiszáll a Barátok köztből – írja a Bors. “Úgy érzem, itt az ideje, hogy visszavegyek a tempóból, ezért döntöttem úgy, egy időre kiszállok. Igaz, időnként visszatérek a képernyőre, de most szeretnék több időt tölteni a családommal, a barátaimmal, és olyan dolgokkal foglalkozni, mint például a sport vagy a nyelvtanulás. Ezekre a mindennapos forgatások mellett nem jutott időm” – mondta Ábrahám Edit, aki azt is elárulta, hogy színházi szerepeket szívesen vállalna. “Nyilvánvaló, amikor egy ilyen kaliberű szereplő kíván távozni, akkor az nehéz dolog, de kénytelenek vagyunk elfogadni a döntését. Az pedig öröm a számunkra, hogy Edit időről időre visszatér majd” – mondta Kalamár Tamás, a sorozat producere.

Ezért távozik a Barátok köztből Ábrahám Edit

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top