Sztárok

Vastag Csaba legyőzhetetlen

Bár már három éve annak, hogy Vastag Csaba megnyerte az X-Faktort, még mindig ő a legkelendőbb tehetségkutatós.

Nincs az a tehetségkutatós, aki le tudná taszítani Vastag Csabát a képzeletbeli trónjáról – adta hírül a Blikk. Az állítólag volt kedvesével randizó énekes ugyanis – annak ellenére, hogy az X-Faktor első szériájában győzedelmeskedett  – ma is többet keres egy fellépéssel, mint bármelyik későbbi győztes. A lap információi szerint Vastag Csaba tarifája is csökkent egy keveset az elmúlt években, ám egy fellépés után még így is 220 ezer forint üti a markát – szemben a negyedik széria győztesével, Danics Dórával, aki 195 ezer forint + áfáért vállal fellépéseket. S bár az idei széria másik két dobogósa sem keres rosszul – Krasznai Tünde 175 ezerért, a ByTheWay fiúcsapat pedig 225 ezerért jár fellépni –, még mindig Vastag Csaba viszi a prímet.  Szabó Patrícia rendezvényszervező szerint egyre kisebb az érdeklődés a tehetségkutatósok iránt. „Mondhatni idejük sincs arra a felfedezetteknek, hogy kiforrjanak a versenyek után és felépítsék az imázsukat, amelyből aztán később eléldegélnek, mert szinte azonnal jönnek a következő énekesek. Vastag Csaba a szerencsének és persze magának köszönheti azt, hogy még mindig ő kell az embereknek” – mondta el a rendezvényszervező.

Vastag Csaba legyőzhetetlen

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top