Viszontagságosabbak Kárász Róbert számára a Nagy Duett próbái annál, mint ahogyan sejteni lehetett, kiderült ugyanis, hogy a műsorvezető gerincsérvvel küzd. Egy rossz lépés, és akár meg is bénulhat a tévés – írja a Blikk.
Szereplésének az orvos nem örült, hiszen a tánc veszélyes is lehet számára, de végül abban állapodtak meg, hogy nem emel semmit, és nem tesz hirtelen mozdulatokat. Megállapodás közöttük továbbá, hogy ha azt érzi, hogy zsibbad a jobb lába és nem tudja mozgatni a jobb lábfejét, akkor 24 órán belül mentőt hív.
“Tíz éve szenvedek a gerincsérvemmel, de nem sokkal azután, hogy igent mondtam a műsorra, sajnos rosszabbodott az állapotom, kifakadt a sérv, amely a jobboldali ideggyököt nyomja. Így a jobb lábamban folyamatos a fájdalom, ez alaposan korlátozza a mozgásom” – mondta állapotáról a tévés, aki természetesen különösen figyel a próbák során.