Sztárok

Átalakult Szekeres Nóra

Terhessége miatt változott meg Szekeres Nóra teste.

A terhesség alatt termelt hormonok minden nő testén változást okoznak. Előfordul, hogy gyorsabban nő a kismamák haja, vagy épp a cipőméretük lesz nagyobb egy fél számmal. Szekeres Nóra azonban a Borsnak elárulta, hogy vele pont az ellenkezője történt, a háromgyerekes műsorvezetőnek ugyanis minden terhessége után összement a lába. “A kislányom érkezése után alkatilag változtam meg. Ez vélhetően a szülés velejárója. Egy nap arra lettem figyelmes, hogy nagy rám a cipőm. Harmincnyolcas lábam van, de miután megszületett az első gyermekem, már csak harminchét és feles cipőt kellett vennem” – mondta Szekeres Nóra, aki tavaly novemberben adott életet harmadik gyermekének.

“A legutóbbi terhességem alatt nem is vettem új cipőket, mert már tudtam, mi következik. Persze szerencsére egy idő után visszaáll a rend, és a harmincnyolcas topánból sem esik ki a lábam” – mondta.

Szekeres Nóráról és kisfiáról készült képgalériánkat itt megnézheted:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top