Az Operettszínházban éppen a Cirkuszhercegnő premierjére készülő Verebes Istvánt próba közben érte baleset. A színész a heves magyarázat közben elvétett egy lépést, és úgy térdre esett, hogy nem tudott felállni. Mint kiderült, olyan sérüléseket szenvedett, hogy műteni kell – írja a Blikk
“Igen, szerencsétlen baleset történt, a művész úr rosszul lépett, és elesett. Sajnos valóban szóba került, hogy meg kell műteni, de ő egyelőre hajthatatlan ebben a kérdésben, végig akarja csinálni a próbafolyamatot” – mondta Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház igazgatója. Azt is elárulta, hogy Verebes nagyon jól viseli a helyzetet, nem panaszkodik. A lapnak a színész-rendezőt nem sikerült elérnie.