Sztárok

Meghalt Csala Zsuzsa

A Jászai Mari-díjas színésznő júliusban lett volna 81 éves. Videós összeállítással emlékezünk rá.

Meghalt Csala ZsuzsaMeghalt Csala Zsuzsa Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész, a Vidám Színpad örökös tagja – közölték szombaton közleményükben a Vidám Színpad vezetői, Böröndi Tamás, a teátrum ügyvezetője, és Straub Dezső művészeti vezető. A színésznőt a Vidám Színpad saját halottjának tekinti.

Csala Zsuzsa 1933. július 9-én született Újpesten. Tagja volt 1954-től 1959-ig az Állami Déryné Színháznak, 1959-től 1960-ig az egri Gárdonyi Géza Színháznak, majd 1960-tól negyven évig a budapesti Vidám Színpadnak.

A kétezres évek elején a színház arculatváltása után a társulatot szélnek eresztették, ekkor a Budaörsi Játékszín tagja lett. A Vidám Színpad újjáalakult és évekig utazó színházként működött, majd 2013-ban újra állandó játszóhelyet kaptak az óbudai Eurocenterben. A társulatnak tagja lett Csala Zsuzsa is, aki akkor már bottal járt és betegségekkel küszködött.

A kiváló komika derűs kedéllyel, remek temperamentummal, sajátos, egyéni ízekkel oldotta meg a feladatait, legyen szó kabaréfiguráról vagy vígjátékról.

Több száz színpadi és televíziós szerepet játszott el, filmen a Noszty fiú esete Tóth Marival (1960), Nem szoktam hazudni (1966), És akkor a pasas (1966) című alkotásokban láthatta a közönség. Ő volt Ursula, Bubó doktor asszisztensnőjének hangja a Kérem a következőt című, nagy sikerű rajzfilmsorozatban. A külföldön élő magyarokat is számos turnén szórakoztatta Amerikától Ausztráliáig, kedvelt szereplője a Rádiókabarénak és egy időben ő volt a lottózás reklámarca. Polgárőrként is dolgozott, gépkocsitolvajokat üldözött, s a Magyar Rendőrnők Szervezete tiszteletbeli tagjának is megválasztották.
Művészi munkáját 1974-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el, az érdemes művészi címet 1986-ban kapta meg.

“Húsz évig dolgoztunk együtt a Vidám Színpadon, amikor a színpad még megvolt a Révay utcában. Zsuzsa hajtómotorja volt a színháznak, a közönség imádta” – emlékezett Bodrogi Gyula, aki 1982–2001 között volt a Vidám Színpad művészeti igazgatója és rendezője.
Elmondta, nem tudja felsorolni, hogy sok közös munkájuk közül melyiket szerette a legjobban, hiszen annyira sok volt és mind szép emlék. “Maga a munka volt vele a legkedvesebb.”
Csala Zsuzsa 1960-tól kezdve negyven évig volt a budapesti Vidám Színpad tagja, amikor a kétezres évek elején a színház arculatváltása után a társulatot szélnek eresztették.
“Rengeteg színdarabban és kabaréban játszottunk együtt, nagyon könnyű volt vele kijönni” – fogalmazott Bodrogi Gyula.
Mint felidézte, tudott róla, hogy a színésznő az utóbbi időben nem volt túl jó lelkiállapotban, de halálhíre nagyon váratlanul érte. “Nagyon kedves ember volt, kedves és becsületes, csupa jókedv, akit a közönség nagyon szeretett. Ez volt ő.”

A színésznőre videós összeállítással emlékezünk:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top