Sztárok

Így fogadta Sarka Kata, hogy kiestek A Nagy Duettből – videó

Sarka Kata és L. L. Junior búcsúztak a vasárnapi Nagy Duettből. Bár Kata egyrészről sajnálja, hogy vége a mókának, másrészt viszont megkönnyebbült a döntéstől.

Sarka Kata szerint igazságos döntés született A Nagy DuettbenHétről hétre nemcsak a dalokkal, saját magával is meg kellett küzdenie Sarka Katának, aki A Nagy Duett amatőr énekesei közül talán a legnehezebben találta helyét a produkcióban. Mentorával, L. L. Juniorral rengeteg munkát fektettek a duettekbe, a zsűri és a közönség múlt vasárnap mégis úgy döntött, ezúttal nekik kell búcsúzniuk. “Úgy érzem, igazságos döntés született” – kezdte a Nők Lapja Cafénak Sarka Kata az eredményhirdetés után.

A gyerekek örülnek, hogy Kata újra velük lesz

A(z) “Egyetértesz Kata véleményével?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Igen, és nagyon szimpatikus, ahogy fogadta a döntést!

“Őszintén szólva egy kicsit megkönnyebbültem, mert tudom, hogy a jövő heti és az azutáni produkcióink olyan magasságokba szárnyalt volna, amivel nem biztos, hogy meg tudtam volna küzdeni – mondta a bántalmazott nők mellett kampányoló fiatalasszony, akinek két kisgyermeke örült legjobban a döntésnek. – A gyerekek már nagyon nehezen viselték, hogy nem vagyok velük, hisz ilyen sokat még nem voltam távol tőlük. Most visszakapják az anyukájukat, azonban vasárnaponként biztos, hogy a stúdióban fogok drukkolni a többieknek. Nagyon megszerettem mindenkit, sőt mondhatom, Juniorral igazi barátság alakult ki közöttünk” – árulta el Kata, aki egy percre sem kenődött el, amiért kiestek a műsorból.

Ha lemaradtál volna, most visszanézheted Sarka Kata és L. L. Junior utolsó produkcióját a vasárnapi Nagy Duettből!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top