Sztárok

Máté Krisztinának komoly célja van a Szombat Esti Lázzal

Máté Krisztina lapunknak arról mesélt, miért mondott igent a felkérésre, miközben azt is elárulta: soha, semmit nem szokott feladni az életben.

Nehéz, küzdelmekkel teli időszak van Máté Krisztina háta mögött: mint ismeretes, a műsorvezető nemrég – a Szombat Esti Lázra való felkészülés közben – komoly térdsérülést szenvedett, elszakadt az egyik keresztszalagja.

Meg sem fordult a fejében, hogy feladja a versenyt

S bár könnyen lehet, hogy más emberek hasonló helyzetben visszaléptek volna a versenytől, de nem így Kriszta. Az egykori híradós egy igazán stramm nő, aki most az egész országnak bebizonyította, hogy tényleg csak az veszthet igazán, aki feladja. Bárdos András felesége lapunknak többek között azt is elárulta, hogy a sérülését követően egyetlen pillanatig sem fordult meg a fejében a megfutamodás gondolata.

Ennek két oka van: egyrészt tényleg nem nagyon szoktam semmit sem feladni az életben, másrészt pedig tudod, fel sem vetődik az emberben, hogy tönkretegye több száz ember munkáját, akik számítanak rá” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak Máté Kriszta, akinek akaraterejét és elszántságát a férje is pontosan ismeri, éppen ezért meg sem próbálta lebeszélni a műsorban való szereplésről. Kriszta azt is elárulta, hogy nem akarja sajnáltatni magát, épp ellenkezőleg: azt szeretné, ha végre mindenki túllépne a történteken, mert úgy érzi, hogy ez nem fair a többi táncpárossal szemben.

Azt szeretné, ha az emberek megtudnák, milyen is valójában

A(z) “Melyik párosnak drukkolsz?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Máté Krisztina és Orosz József

A Forró nyomon egykori műsorvezetője azt is megosztotta velünk, hogy mi a valódi célja a Szombat Esti Lázzal. “Egész életemben csupa olyan műfajban dolgoztam – gondolok itt például a Híradóra –, ahol nem sok vidám dologról nem számolhattam be, így aztán engem gyakorlatilag senki sem látott mosolyogni. Szerintem sokan nem is tudják elképzelni, hogy én akár kedves is tudok lenni – végső soron ezért mondtam igent a felkérésre. Azt gondoltam: így nem lehet leélni egy életet, hogy egy banyának hisznek az emberek” – mosolygott. Kriszta végezetül azt is elmondta, hogy szerinte egy ilyen helyzet – mint a Szombat Esti Láz – nagyon sok esendőségre ad lehetőséget, ami azért különösen jó, mert ebben az esendőségben kiderülhet, hogy az ember nemcsak komoly, kemény és morcos tud lenni.

Kíváncsi vagy, hogy mennyire vagy képben a Szombat Esti Láz korábbi szériáival? Kvízünket kitöltve megtudhatod! Galériánkban pedig megnézheted a 2013-as SZEL párosait:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top