Sztárok

Így érkezik Budapestre Robbie Williams

Április 25-én lép színpadra Budapesten Robbie Williams. Most azt is megtudtuk, milyen különleges kérései vannak az énekesnek, és milyen élményben lesz részük a magyaroknak, Robbie új turnéjának első állomásán!

Mint az köztudott, a koncertsorozat első állomása Budapest, így az egész produkció hozzánk teszi át székhelyét az utolsó 48 órában, hogy a Budapest Arénában még az utolsó simításokat is elvégezhessék, és az itteni körülmények között próbálhassanak. Meglehetősen sok felszereléssel érkeznek, szinte mindent visznek magukkal a koncertkörútra, még Robbie öltözőjének berendezése is a turné felszerelésének része.

Több mint 120 magyar technikai ember fog dolgozni a produkciónak, segíteni az építésben és majd a bontásban is. 18 kamion, 8 busz és 4 teherautó szállítja majd a felszerelést városról városra. Csak a turné technikai stábja 80 tagú, de például saját szakács és konyhai személyzet is utazik velük mindenhova.

Így érkezik Budapestre Robbie WilliamsA show 270° szögre van tervezve, tehát a látvány – kivetítők, vizuális elemek – és a hangosítás is ennek megfelelően lesz elhelyezve. A lámpákat és a projektorokat több mint 90 ponton függesztik majd fel, összesen 50 tonnányi felszerelés fog a színpad felett “lógni”.

Nem lesz előzenekar, Robbie Williams kezdi a koncertet 8 óra után pár perccel, a show-ban lesz egy maximum 20 perces szünet is. A színpadon 14 zenész, 3 vokalista és 8 táncos lesz Robbie mellett a koncert alatt. Sőt, húsz, 8-10 év közötti gyermek is színpadra fog lépni. Április 25-én a rákosligeti Gregor József Általános Iskola alsós ének-zene tagozatos diákjai a High Hopes dalban énekelnek együtt majd a világsztárral.

A hírek szerint a turnéra Robbie-val tart majd édesapja, Pete Conway, az Anglia-szerte ismert komikus is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése