Sztárok

Aggódnak Szabó Zsófiért

Szabó Zsófi azóta, hogy édesapja meghalt, nem hallatott magáról, ez pedig aggasztja a rajongóit.

Élete eddigi talán legnehezebb időszakát éli Szabó Zsófi, aki közel két héttel ezelőtt – hosszú betegség után – elvesztette édesapját, Szabó Gyulát. A színésznőnek rendkívül nehéz napjai vannak mostanság, hiszen amellett, hogy meg kell birkóznia az édesapja halála okozta hiánnyal, a munkahelyén is helyt kell állnia – ahol épp egy drogfüggő lányt alakít.

Támogatják, közben pedig aggódnak érte a rajongók

A Jóban Rosszban színésznője azzal, hogy múlt kedden ismét munkába állt, nem mindennapi kitartásról tett tanúbizonyságot. Zsófi akaraterejét nemcsak a kollégái, de a rajongói is csodálják: utóbbiak Zsófi közösségi oldalát, valamint különböző internetes fórumokat használva tudatják, mennyire felnéznek a színésznőre. S míg a legtöbben részvétet nyilvánítanak, addig szép Rajongói aggódnak Szabó Zsófiértszámmal akadnak olyanok is, akik – miközben a támogatásukról biztosítják Zsófit – folyamatosan a hogyléte felől érdeklődnek. A színésznő ugyanis, aki eddig aktívan használta közösségi oldalát, édesapja elvesztése óta – érhető módon – visszavonult a nyilvánosság elől, követői azonban aggódnak érte, és szeretnék megtudni, hogy miért nem hallatott magáról az elmúlt napokban.

Emellett az sem ritka, hogy – főként az idősebb korosztály tagjai – különböző tanácsokat, tippeket adnak neki, hogy minél könnyebb legyen feldolgoznia a gyászt, s, hogy minél hamarabb túl tudjon lépni édesapja elvesztésén. A színésznő – bár vélhetően rendkívül hálás a rengeteg szeretetért és támogatásért – egyelőre nem szeretne nyilatkozni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top