
Radics Jani jött, látott és győzött: a tizenéves fiú nemcsak a tanárokat – vagyis Szulák Andreát, Szandit, Király Viktort és Hajós Andrást –, de az osztályfőnököt, Friderikusz Sándort is lenyűgözte a produkciójával. A családjával szerény körülmények között élő Jani az X-Faktor-győztes Oláh Gergő egyik dalával lopta be magát a zsűritagok szívébe. A fiatal fiúval Friderikusz Sándor közölte a jó hírt, miszerint felvételt nyert Az ének iskolájába, s a műsorvezető mindezt nem mindennapi körülmények között tette. Sándor és Jani A Nagy Duett próbáján találkoztak újra, ahol a fiú névrokonával, Radics Gigivel is megismerkedett. Mint később kiderült: Jani és Gigi, ha csak távolról is, de rokonai egymásnak, ami szintén ékes bizonyítéka annak, hogy egy családban bizony nemcsak egy tehetséges ember lehet. A szégyenlős fiúról az adás folyamán az is kiderül majd, hogy nemcsak az énekléshez van tehetsége, Friderikusz Sándort – mint még jó néhány diák – egy nem mindennapi ajándékkal lepte meg – hogy mi is volt ez pontosan, az vasárnap este kiderül.
