A Szombat Esti Láz e heti műsorában Rezes Judit és Szabó Győző szenvedélyes kortárs produkcióban táncolt együtt. Az előadás óriási sikert aratott, a pár vastapsot kapott, a zsűri pedig hosszan méltatta, hogy milyen szélsőséges érzelmeket sikerült megjeleníteniük a színpadon. Az értékelés végén Ördög Nóra faggatta kicsit a párt arról, hogyan érezték magukat, majd megkérdezte Judittól, hogy a mostani előadás után hogyan döntene szíve szerint: Győzővel táncolna tovább, vagy eredeti táncpartnerével. Néhány tizedmásodperces feszült csend után Rezes Judit végül a lehető leginkább megfelelő mondattal vágta ki magát a kínos helyzetből, azt válaszolta ugyanis, hogy inkább diszkréten hallgat, hiszen erre a kérdésre nem lehet jó feleletet adni.