Úgy tűnik, VV Vikinek bejöttek a számításai, az első helyezett Aurelio mellett ugyanis ő az, akinek még szép számmal vannak haknijai. “Reménykedtem abban, hogy megtalálnak ilyen-olyan lehetőségek, és szerencsére így is történt. Pénteken sor kerül az első hakninkra, ahol a közös fényképkészítés mellett a villalét kulisszatitkairól is mesélünk majd az embereknek” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak Viki, aki úgy érzi, hogy mostanra már a társadalomba is sikerült visszailleszkednie.
A fiatal lány több szempontból is szerencsésnek mondhatja magát – például azért, mert visszavárják a polgári állásába. “Nemrég bent jártam a munkahelyemen, ahol nagyon jól fogadtak, és mondták, hogyha szeretnék, akkor bármikor visszajöhetek dolgozni. Egyelőre egy dolog biztos, mégpedig az, hogy szeptemberben folytatom az egyetemet, a többi majd kiderül” – mondta Viki, aki szívesen vállalna valamilyen feladatot a valóságshow következő évadában.
VV Vikinek hirtelen rengeteg barátja lett
“Számomra Milo (egykori VV győztes – a szerk.) tök jó példakép, én is szeretnék olyan dolgokat elérni és letenni az asztalra, mint ő” – mesélte. Viki lapunknak azt is elárulta, hogy bár eddig nemigen voltak igaz barátai, roppant meglepő módon most hirtelen több régi ismerőse is keresi a társaságát – ő azonban mindenkivel megtartja a három lépés távolságot.
Egykori villatársai közül négy emberrel beszél rendszeresen: VV Zsófival, VV Zsolttal, VV Aurelióval és VV Izával. Na, utóbbival mondjuk nem teljesen felhőtlen a kapcsolata. “Iza visszanézte az adásokat, és nem volt túlságosan boldog, azt mondja, hogy megbántottam. Mindezek ellenére sokszor keressük egymást telefonon, idővel szerintem megenyhül majd a szíve” – zárt Viki.
Hozzánk hasonlóan VV Vikit is “lenyűgözte”VV Alexa és VV Charlotte első (és reméljük egyben az utolsó) közös “dala“: