Sztárok

Benjamin Bratt, a 24 sorozatról: “Jack Bauer a tévé James Bondja, soha nem hal meg”

Benjamin Bratt is csatlakozott a visszatérő 24 sorozathoz. Karaktere, a helyi CIA főnök természetesen azonnal konfliktusba kerül Jack Bauerrel... A forgatásról, és a sorozat hatásáról beszélgettünk a színésszel.
Yvonne Strahovski  – interjú a visszatérő 24 sorozat szereplőjével

Kit alakítasz, és mi a szereped a visszatérő 24 sorozatban?

A helyi főnököt, Steve Navarrot alakítom, ő a vezetője a Nyugat Londoni CIA-nek. Túlnyomórészt – legalábbis ahogy én látom – ez egy bürokratikus állás, de idővel kiderül róla, hogy valójában egy harcos… Szóval, a konzervatív és óvatoskodó felszín alatt van még valami más is, ami megszokott volt az előző 24 epizódokban.

Benjamin Bratt, a 24 sorozatról: És Jack Bauer szálka a karaktered szemében?

Azt gondolom, hogy ő az összes rendvédőnek és terrorelhárító szervezetnek szálka a szemében. (nevet), hiszen megelőzi a híre. Határozottan lesz köztük feszültség. És éppen így kezdődik az első rész… kiderül, hogy Jack Bauer, aki már négy éve bujkál, feltűnik Londonban.

Mit gondolsz, 13 évvel az után, hogy Jack színre lépett, miért szeretik még most is?

Mert nagyszerű karakter. Jack Bauer egy vérbeli kém. És azt hiszem, van valami elbűvölő abban, ha valaki ennyire tisztában van az erkölcsi hovatartozásával. Ő az a típus, akinek a cél szentesíti az eszközt. Tesz a szabályokra, és szerintem mindannyian eljátszottunk már a gondolttal, milyen szórakoztató lenne szabályokat áthágni, országtól vagy közösségtől függetlenül. Bauer tesz néhány szabályra, mégis becsületes marad. Van ebben a paradox helyzetben valami nagyszerű. Ő a tévé James Bondja, ő a Terminátor.  Soha nem hal meg. Szóval ez nagyon menő. (nevet)

Az Egyesült Államokban május 5-én indult el az új évad, és május 26-án már hazánkba is megérkezik, méghozzá szinkronizált változatban debütál a FOX-on.

Hogyan készültél a szerepedre?

Valójában a felkészülésem, hogy megnéztem a produkciót. Rákerestem a Google-ban, mi a CIA-vezető dolga. Nem tűnt túl izgalmasnak, amit a karakteremnek szabad tennie. (nevet)

Az, hogy bekerültél a 24-be, megváltoztatta a világhoz való hozzáállásod?

Milyen értelemben?

Nos, mert tudod, a sorozat arról szól, amiket mi nem látunk a való életben. Jack Bauer felfedi őket. Másképpen állsz a hírekhez?

Ez egy érdekes kérdés. Sosem tévesztem szem elől, hogy ez fikció. Hiszem, hogy a 24 írói a közönség kinti világról szerzett információira építenek, legyen az a WikiLeaks vagy bármi, ami a CIA-nak gondot okoz jelenleg. Tudod, ahogyan a 24-ben megjelennek a hírek, az az, ahogyan mi is látjuk. A technika utolérte a sorozatot. Amikor a sorozat elkezdődött, megelőzte a korát. Ugyanannyi ideig nézted, amíg történnének valós időben ezek az események. Ez ma már természetes, a közönség sokkal hozzáértőbb, és ezért könnyebben átlátnak, hitetlenebbek a 24-gyel szemben.

Benjamin Bratt, a 24 sorozatról:


Dolgoztál korábban Londonban? Milyen hat hónapra áthelyezni a székhelyedet?

Mindig izgalmas idegen helyen forgatni, és régen nem volt már ilyenben részem. Házas vagyok, kis gyerekkel, és otthon akartam lenni, dolgozni, hogy a feleségem és a gyerekeim közelében lehessek. De ha a lehetőség adott, nehéz nemet mondani, és a feleségem egyetértett. Mert élvezetes egy olyan sikeres sorozathoz csatlakozni, mint a 24. Nincs semmi értelme csinálni ezt az egészet, hacsak nem tudod, hogy valami olyat teszel, amit a közönség élvezettel néz, és jjó az a tudat, hogy ez adásba kerül. És habár a sorozat komoly politikai, geopolitikai témákkal foglalkozik, a nap végére azért ez mégiscsak egy játék marad nekem.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top