Sztárok

Kovács Ági díszpolgári címet kap

Hatalmas megtiszteltetésben részesült Kovács Ági, olimpikon úszónk.

1996-ban Atlantában állt először olimpiai dobogón, amikor 200 méter mellen harmadik helyen végzett az akkor mindössze 15 éves Kovács Ági. Négy évvel később már az aranyat is elhozta Sydney-ből, emellett pedig számtalan világbajnoki és Európa-bajnoki címet szerzett. Hamarosan újabb elismerésben részesül. 

Tősgyökeres budapesti

“A közelmúltban a hivatalos értesítést is megkaptam a díszpolgári kitüntetésről, a Főpolgármesteri Hivataltól, amelyben többek között ez áll: »A versenysportban elért kimagasló, világszintű eredményekért, a tanulásban és a sportban nyújtott példamutatásért a Főváros Közgyűlése úgy határozott, hogy önt díszpolgári címben részesíti.« Nagyon örülök a díszpolgári címnek, hiszen nagyon sok helyen jártam már a világban, de mindig is Magyarország maradt a kedvencem, Budapest pedig az a város, ahol születtem, és ahol most is élek” – osztotta meg közösségi oldalán olimpikon úszónőnk, aki 2008-ban vonult vissza végleg a profi pályafutástól, s ma már boldog családanyaként éli mindennapjait. 

A Nők Lapja Café nevében ezúton gratulálunk a kitüntetéshez!

Fotó: Kovács Ági Facebook oldala
Fotó: Kovács Ági Facebook oldala

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése