nlc.hu
Sztárok
Kómába került a Hungária és a Dolly Roll zenésze

Kómába került a Hungária és a Dolly Roll zenésze

Barátai szerint a Hungária és a Dolly Roll zenésze, Szaxi Maxi nem törődött magas vérnyomásával, ezért történt a baj.

Szaxi Maxi évek óta küzd vérnyomásproblémákkal, a múlt hét elején agyvérzést kapott az Északi-tenger közepén, egy luxushajón. A Blikk információi szerint súlyos állapotban, helikopterrel szállították egy németországi kórházba, ahol megoperálták, és azóta mesterséges kómában tartják.

A lap úgy tudja, hogy a Dolly Rollban és a Hungária együttesben is játszott zenész nem vette komolyan a gyógyszerek szedését, emiatt barátai egyre jobban féltették. “A múlt héten hallottam, hogy baj történt, de nem hittem el. Nagyon megdöbbentő a dolog, izgulok, és imádkozom érte, annál is inkább, mert terveztük, hogy csinálunk még közös Dolly Roll-bulit. Ezért is találkoztam vele úgy két hónapja” – mondta Kékes Zoltán, aki a Hungária és a Dolly Roll együttesben is együtt zenélt Szaxi Maxival.

Kómába került a Hungária és a Dolly Roll zenésze

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top