Vastag Csaba átvette Bruce Willis helyét – fotó

G.Zs. | 2014. Június 11.
Vastag Csabának abban a megtiszteltetésben volt része, hogy ugyanabban a lakókocsiban szállhatott meg, mint Bruce Willis, vagy éppen Gerard Depardieu.

Az X-Faktor első szériájának győztese információink szerint egy reklámfilmforgatás kedvéért utazott Lengyelországba, ahol olyan körülmények között pihenhette ki a munkával járó fáradalmakat, mint a legnagyobb hollywoodi sztárok. Vastag Csaba megkeresésünkre elmesélte a forgatás részleteit.

Fotó: Vastag Csaba Facebook-oldala


“Két napot töltöttem kint, és egy zseniális filmes csapattal volt szerencsém együtt dolgozni. Olyan szakemberek alkották a teamet, akik korábban Bruce Willisszel, Gerard Depardieu-val és Taio Cruzzal is közreműködtek már” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak Vastag Csaba. Az énekes azt is elárulta nekünk, hogy a leállásokban, valamint a forgatási szünetekben egy igazán különleges lakóautóban üthette el az idejét. “A lakókocsi egyik érdekessége az volt, hogy akik ott jártak, felírták a nevüket krétával az egyik belső falra. Természetesen Bruce Willis, Gerard Depradieu és Taio Cruz is otthagyta az aláírását – én viszont nem, talán majd a következő alkalommal” – mosolygott az énekes, aki nem lesz celeb.

Exit mobile version