nlc.hu
Sztárok
Új vállalkozásba kezdett a megasztáros Szakos Andrea – galéria

Új vállalkozásba kezdett a megasztáros Szakos Andrea – galéria

A Megasztár 6. szériájában feltűnt Szakos Andrea újabban ékszereket tervez.

Sosem baj, ha az ember több lábon áll – minden bizonnyal ezt vallja Szakos Andrea is, aki az éneklés mellett egy másik művészeti ágban is bontogatja a szárnyait: ékszereket készít. Az énekesnő büszkén mesélt első ékszerkollekciójáról a Nők Lapja Cafénak, majd azt is elárulta, mi az oka annak, hogy igencsak keveset hallatott magáról az utóbbi időben.

“A fodrászomnak köszönhetően ismertem meg Katát, aki a számítástechnikában dolgozik, mellette pedig ékszereket tervez, és készít. Nagyon jóban lettünk, és így jött az ötlet, hogy mi lenne, ha én is előrukkolnék egy ékszerkollekcióval. Korábban már tervezgettem otthon fülbevalókat és nyakláncokat, úgy gondoltam, hogy miért ne, vágjunk bele” – mesélte. A folyamat – mint azt megtudtam – a következőképp fest: Andrea először szépen aprólékosan kidolgozza a terveit, majd elküldi Katának, aki elkészíti az ékszereket.

Az egykori megasztáros azt mondja, nagy az érdeklődés az egyedi készítésű portékák iránt. “Az ékszerek azért (is) egyediek, mert mindegyiken szerepel a monogramom, illetve egy kód, amely egy titkos üzenetet rejt” – árulta el a rendőrökkel kerestetett Andi, aki, ha éppen nem fellépésen van, vagy tervez, akkor dalokat ír. Az utóbbi időben nem sokat lehetett hallani róla, az eltűnés állítólag tudatos lépés volt a részéről. “Igyekszem kerülni a médiát, próbálok kissé kivonulni a köztudatból. Azt szeretném, ha majd pozitív dolgokkal szerepelhetnék, nem pedig azzal, hogy milyen a családi helyzetem, vagy hogy szegények vagyunk. Azt akarom, hogy az emberek olyannak lássanak, amilyen valójában vagyok.”

Itt megnézheted Szakos Andrea első kollekciójának néhány darabját:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top