Sztárok

Egykori CSISZ-es kapott szerepet a Barátok köztben – fotó

Ciki vagy nem ciki, én nagyon kedvelem a Barátok köztöt, ez az egyetlen magyar sorozat, amit évek óta figyelemmel kísérek.

A szerdai részt is néztem persze, az utolsó néhány képkockánál pedig nagyon meglepődtem, mert egy régi ismerős tűnt fel a színen. Pár percig gondolkodnom kellett, hogy a graffitis banda egyik tagja honnan ennyire ismerős, aztán rádöbbentem, hogy ő bizony nem más, mint Németh Zoltán – művésznevén PlaZma –, akit anno a szintén RTL Klubon futott Csillag Születikben láthattunk.

Egykori CSISZ-es kapott szerepet a Barátok köztben - fotó

PlaZma abban az évadban tűnt fel, amelyet végül Mészáros János Elek nyert meg. A fiatal rapperről azóta nem sokat, ellenben keveset hallhattunk, így persze rögtön megkerestem, hogy ugyan mesélje már el, mi történt vele az elmúlt cirka két évben. “Köszönöm szépen, nagyon jól vagyok, csinálgatom a dolgaimat, hamarosan megjelenik a nagylemezem, amelyen tizennyolc szám lesz, emellett pedig a verseskötetemen is dolgozom. A maradék időben, amikor nem a zenével vagy költészettel foglalkozom, vagyonőrként dolgozom” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak PlaZma, hozzátéve: egy reklámügynökségen keresztül került be a Barátok köztbe.

Bár csak néhány jelenet erejéig láthattuk a képernyőn, PlaZma ennek is roppantul örült. “Nagyon izgalmas és érdekes volt látni, hogyan készül egy napi sorozat. Teljesen más, mint amilyennek az ember képzeli” – mondta a rapper, aki azt is elárulta, hogy a magánélete szerencsére sínen van, boldog párkapcsolatban él.

Itt megnézheted, hogyan szerepelt PlaZma a Barátok köztben (az ominózus jelenet a 10. másodpercnél kezdődik.)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése