Az egész bohózat azzal kezdődött, hogy Alekosz levelet írt a Facebook atyjának, Mark Zuckerbergnek. Magyarul. Ebben azt a problémát fejtette ki, hogy ötezer felett nem enged tagfelvételt az öldal, és mivel ez számára súlyos gondot jelent, ezért jó volna módosítani ezen a beállításon. Méghozzá mielőbb.
Mi sem értjük, hogyan lehetséges, de Zuckerberg nem válaszolt. Talán éppen nem volt a környéken magyar tolmács. Alekosz azonban kitartó és elszánt, nem hagyta annyiban a dolgot. Újabb levelet írt. Persze hiába. Így aztán meglepő következtetésre jutott, továbbá bojkottálja egy időre a közösségi oldalt. Az elmélet lényegét ki is fejtette a Borsnak. “Bojkottálom a Facebookot. Ugyanis kiderítettem, név szerint, egyesével, hogy a 100 leggazdagabb magyar közül senkinek sincs személyes adatlapja. Lehet, hogy eddig pont emiatt nem reagáltak a felhívásomra, ezért ideiglenesen az én adatlapomat sem találja meg senki. Most arra várok, hogy így történik-e valami” – magyarázta el Alekosz.
És itt még nem állt meg az okfejtésben. “Meggyőződésem, hogy Zuckerberg minden vele kapcsolatos hírről értesül. Mivel az én ügyem sajtóvisszhangot is kapott, így biztos vagyok benne, hogy tudja, hogy tárgyalni szeretnék vele. Viszont a bojkottommal az ő ügyességére és kreativitására bízom, hogy hogyan talál meg, ha nem vagyok elérhető a világhálón.”
Tehát a terv az, hogy eltűnik Alekosz a világhálóról, ezen felül nyaralása alatt a telefonját is kikapcsolja, aztán vár. Leginkább Zuckerberg érkezésére. Mert szerinte Zuckerbergnek igazán nem okoz gondot, hogy odarepüljön, ahol ő éppen nyaral, aztán busszal elmenjen a szállásukig. Esetleg jachttal, végülis ez már csak rajta múlik. És akkor megbeszélhetnék a dolgot. Pontosabban tárgyalhatnának.
Na de ha esetleg mindez mégsem történne meg, a nyaralásból hazaérve pedig a bekapcsolt számítógép sem jelezne semmi választ, akkor a hallgatás nem marad következmények nélkül, jobb erre felkészülni. Alekosz ugyanis megígérte, hogy akkor már nem válogatja majd meg a szavait, hanem kifejti véleményét ország-világ előtt. Szegény Zuckerberg.