Sztárok

Ez Istenes Bence véleménye Ördög Nóra átigazolásáról

Ördög Nóra komoly döntést hozott, tizenhárom év után elhagyta az RTL Klubot, és a TV2-höz igazolt.

Mint arról kedd este a Nők Lapja Café is beszámolt: Ördög Nóra új kihívások elé néz, ugyanis a konkurens kereskedelmi csatornához, a TV2-höz igazolt. A hír nemcsak minket, de Kolosi Pétert is meglepte, az RTL Klub programigazgatója elmondta, hogy nem tudta, milyen döntésre szánta el magát a második gyermekével várandós Nóra.

Mi épp egy futballal kapcsolatos sajtórendezvényen voltunk, amikor is kaptuk a hírt, hogy Ördög Nóra váltott. Az említett esemény egyik házigazdája az RTL Klub egyik legtöbbet foglalkoztatott arca, Istenes Bence volt, akit persze rögtön megkérdeztünk arról, mit szól a történtekhez. A sármos műsorvezető elmondta, hogy ő is nem sokkal a beszélgetésünk előtt értesült az eseményekről. “Ez az ő saját döntése, és én azt kívánom neki, hogy találja meg a boldogságát – ha ott van az ő boldogsága, akkor ott kívánok neki nagyon sok sikert. Én szeretem Nórit, felnézek rá, tisztelem mint műsorvezetőt, és az ország egyik legjobb női műsorvezetőjének tartom. Biztos vagyok benne, hogy ott is nagyon ügyesen fogja végezni a munkáját” – nyilatkozta nekünk Istenes Bence, aki idén egyedül vezeti a csatorna egyik sikerműsorát, az X-Faktort.

Istenes Bence tavaly Liluval vezette az X-Faktort
Istenes Bence tavaly Liluval vezette az X-Faktort
 
Győzike legújabb őrületéről pedig itt olvashatsz bővebben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése