Sztárok

“Apu bajnok lett” – a vb-döntő cuki gyerekei

A világbajnok német csapattal nemcsak a focistafeleségek, de a lurkók is együtt ünnepeltek a pályán. A lelátón pedig David Beckham, vagy éppen Shakira kisfia drukkolt egyik vagy másik csapatnak. De a világbajnokság legcukibb kislányai címet, mi tuti, hogy Boateng lányainak adjuk!

Kezdjük a sort egy bajnok apukával és lányaival. A győztes csapat játékosa, Jerome Boateng az egyetlen lányos apuka a németeknél. Természetesen az ikrek, Soley és Lamia is apuval ünnepeltek.

Szívecskés póló, fodros szoknya és vb-trófea. Übercuki.
És a gólszerző Mario Götze azt is megengedte, hogy a Boateng kislányok a nyakába másszanak.
Miroslav Klose ikerfiai is a pályán ünnepeltek apuval.
Klose több interjúban is elmondta már, hogy fiai ugyan német iskolába járnak, de otthon a feleségével és a gyerekekkel lengyelül beszélgetnek.

Lukas Podolski
hatéves fia, Louis Gabriel is kapott ugyanolyan mezt, mint az apukája.
És persze később az aranyérem is az ő nyakát díszítette.

És tuti, hogy a döntő nagy harcosa, Bastian Schweinsteiger jó bébicsősze lenne Podolski fiának.


De ha Schweinsteiger nem ér rá, akkor jöhet Özil.

A vébé döntő cuki gyerekei - fotókJöjjön egy öreg motoros. David Beckham mindhárom fiát elvitte a vasárnapi döntőre. A fiúk a meccs előtt még nagyon izgatottak voltak. Argentínának szurkoltak, így a végén csalódottan távoztak.

A vébé döntő cuki gyerekei - fotókShakira és szintén focista párja, Gerard Pique is úgy döntött, hogy fiuknak, Milannak is megmutatják döntőt.
A vébé döntő cuki gyerekei - fotókA legényke anyukájával ment fel a színpadra a záróünnepségen.
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése