Megbánta döntését Kökény Attila

G.Zs. | 2014. Július 15.
Már több ízben foglalkoztunk a "tehetségkutatós átok" témakörével, egészen pontosan azzal, hogy vajon sikeres lehet-e hosszú távon egy ilyen jellegű műsorban feltűnt előadó. A tapasztalat az, hogy a legtöbbek képzeletbeli csillaga – néhány hónapon belül – leáldozik, de azért szép számmal akadnak olyanok is, akik sikeresen megmenekültek a süllyesztőtől.

A Megasztár 5. felfedezettje, Kökény Attila szerencsésnek mondhatja magát, ugyanis a naptára máig tele van fellépésekkel. “Munka, munka és munka” – mondta, amikor arról kérdeztem, mivel tölti a nyarat. “Folyamatosak a fellépések, közben készítem a nagylemezt, mindemellett próbálok az augusztusi nagy koncertemre, ahol egy szimfonikus zenekarral lépek majd színpadra. A nyaralás idén kilőve, télen talán lesz néhány nap, amikor el tudok szabadulni, de az is meglehet, hogy ebben az évben egyáltalán nem megyünk pihenni a családommal” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak Attila.

Kökény Attila Gáspár Laci társaságában múlatta az időt az egyik üdítőmárka rendezvényén

Az énekes lapunknak azt is elárulta, hogy nagy tervei vannak a közeljövőre nézve: “jövőre elindulok az Eurovíziós Dalfesztiválon, már készítjük a dalt, amelynek érdekessége, hogy nem magyar dalszövegű lesz.” Ki tudja, miért (talán Kállay-Saunders sikere miatt?!), de egyre többen szeretnék megmérettetni magukat nemzetközi szinten is: a minap Tolvai Reni is arról mesélt nekünk, hogy jövőre biztosan elindul az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Visszatérve Attilára: végezetül elárulta, hogy – bár nagy megtiszteltetésnek érezné – nem valószínű, hogy igent mondana valamely tehetségkutatóban való zsűrizésre, de természetesen a popszakmában képzeli el a jövőjét. Mint mondta: az éneklés az a dolog, amelyhez igazán ért. “Azok után, ami a büfémmel történt, egy életre kiábrándultam a vállalkozósdiból. Nagyon elegem lett belőle, ha tudtam volna, hogy ennyi nehézséggel jár, bele sem kezdtem volna.”

Emlékszel még a Linda-sorozat sztárjára? Görbe Nóra közel a hatvanhoz is megdöbbentően jó formában van. Részletek itt!

Exit mobile version