Sztárok

Így tér vissza a Megasztár felfedezettje – fotó

Oláh Ibolya nem tagja többé a Karmapirin zenekarnak: helyét a Megasztárból megismert Szakos Andrea vette át.

Miután megtudtuk a hírt, természetesen rögtön megkerestük a nemrég új vállalkozásba kezdő Szakos Andreát, aki kérdésünkre elmesélte, hogyan csöppent bele a zenekar életébe. “Már egy évvel ezelőtt megkerestek a srácok, akkor viszont még Pesten éltem, és – főként időhiány miatt – nem tudtuk összeegyeztetni a dolgokat. Aztán két-három hete ismét felhívtak, és másodjára nem tudtam és nem is akartam nemet mondani. A felkérés egyébként pont kapóra jött nekem, mert épp zenekarkeresésben voltam” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak az énekesnő.

Fotó: Szakos Andrea Facebook
Fotó: Szakos Andrea Facebook

Szakos Andreát – mint azt megtudtam – rögtön a mély vízbe dobták, a Megasztár egykori felfedezettjének alig néhány napja volt arra, hogy megtanulja a zenekar által játszott dalokat és feldolgozásokat. “Szerintem nem véletlen, hogy pont velük hozott össze az élet, biztos a karma akarta így!” – nevetett. A Karmapirin énekesnője korábban a szintén Megasztárban feltűnt Oláh Ibolya volt, aki ki tudja, miért, de egy év után úgy döntött, hogy szólóban folytatja tovább. “A Karmapirin és Ibolya egy évre szóló megállapodást kötöttek, ami nemrég járt le, ezért kerestek új énekesnőt” – mondta Andi.

Ki így-ki úgy látja a történteket, Oláh Ibolya például a következőképp:
“Sziasztok, mint azt hallhattátok, elváltak útjaink a Karmapirinnel. Az egy év alatt sok minden történt. Voltak szép pillanatok, nehézségek, kudarcok és sikerek, ahogy az egy csapatmunkánál, főleg az összekovácsolódás szakaszában lenni szokott. Viszont rájöttünk, hogy nincs közös jövőnk. Sem szakmailag, sem emberileg nem egyeztek az értékeink, elképzeléseink. Ezúton kívánunk sok sikert az új énekesnőnek és a zenekarnak. Ti pedig ne bánkódjatok, mert nem tűnök el. Elkezdtem dolgozni az új dalaimon, melyeket még idén szeretnék Nektek megmutatni egy új felállással.

Szakos Andrea újabb ékszereket tervez, itt megnézhetsz pár darabot az egyik kollekciójából:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top