nlc.hu
Sztárok
Ördög Nórát eltávolították az RTL Klubból

Ördög Nórát eltávolították az RTL Klubból

Néhány nappal ezelőtt arról számoltunk be, hogy Ördög Nóra – a történtek ellenére – még mindig szerepel az RTL Klub sajtóklubján. Mostanra azonban fordult a kocka.

Ki tudja, miért (lehet, hogy olvasták a cikkünket?), de az illetékesek eltávolították a képernyősök közül Ördög Nóra fotóját és adatlapját. Mint azt korábban megírtuk: a műsorvezető neve az átigazolását követően is ott szerepelt a többi képernyős között – mindez csupán azért volt meglepő számunkra, mert a történteket ismerve azt gondoltuk, eltávolítják az említett platformról. Úgy tűnik, hogy az RTL Klub nem szeretne több támadási felületet adni az üggyel kapcsolatban, ennek ékes bizonyítéka, hogy Ördög Nóra már nem szerepel a képernyősök fül alatt a csatorna sajtóklubjának oldalán.

Az RTL Klub programigazgatója, Kolosi Péter egyébként több ízben elmondta, hogy mekkorát csalódott Ördög Nórában – nem az átigazolás ténye miatt, hanem ahogy mindezt tette. Ördög Nóra a blogjában reagált a megjelent hírekre: “Áruló lennék? Nem hiszem. Igen, nagyon sokat kaptam és tanultam, amiért cserébe én is szolgáltam 13 éven keresztül: szorgalmasan toltam előre a műsorok szekerét gyakornokként, szerkesztőként, műsorvezetőként, arcként” – írta. A teljes bejegyzést ide kattintva elolvashatod.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top