Sztárok

Így búcsúzik a Heti Hetes Bajor Imrétől

Az első őszi adást barátjuknak, Bajor Imrének szentelik egykori kollégái, barátai a Heti Hetesben, sőt, bár korábban megfogadta, hogy többé nem tér vissza, Hernádi Judit is feltűnik a műsorban.

Vidáman, jókedvűen szeretne búcsút venni Bajor Imrétől a Heti Hetes stábja, ahol több, mint tíz éven át szórakoztatta a közönségét. Az első őszi adásban a mindössze 57 évesen elhunyt színész széke üres marad. “Kiírtam lemezre tizenöt évnyi anyagot a műsorunkból, Imre legjobb pillanatait. Ezeket fogjuk bejátszani, és ezeken röhögünk majd együtt Imrével, a nézőkkel. Igen, röhögünk, mert véleményem szerint Imre is ezt látná szívesen” – kezdte a Borsnak Ónodi György, a műsor főszerkesztője.

“A széke természetesen üres marad, az első őszi adásban pedig olyan vendégekkel emlékezünk rá, akik a Heti Hetesen kívül is szoros szakmai és emberi kapcsolatot ápoltak vele. Többek között visszatér hozzánk Hernádi Judit színésznő, aki távozásakor ugyan azt mondta, többé nem jön, erre az alkalomra megszegi a fogadalmát, ami pedig nem jellemző rá” – tette hozzá a Ónodi.

Így emlékeztek meg ismerősei, barátai Bajor Imréről:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top