Sztárok

Így telnek Ördög Nóra hétköznapjai

Ördög Nóra legújabb blogbejegyzésében arról ír, hogyan sikerül boldogulnia két kisgyermekével, Micivel és Vencellel.

A TV2 sztárja a Kis Felfedező oldalán részletesen beszámol arról, hogyan telnek a napjai mostanság. Mint ismeretes: Ördög Nóra augusztus 3-án adott életet második gyermekének, aki a Vencel nevet kapta.

Természetesen az abszolút sláger kérdés, amit a napokban kapok: Mici hogy fogadta a kistestvért? Szerencsére több mint két hét kétgyermekes anyukalét után is csak pozitív dolgokról tudok beszámolni: Mici univerzumát látszólag nem nagyon rengette meg Vencel érkezése, persze mondanom sem kell, hogy extra odafigyelést kap, de ugyanúgy eszik, alszik, játszik, bújik, mint korábban, és ha meglátja a testvérét, mindig nagy szeretettel fordul felé”  – írja Ördög Nóra, aki az említett platformon többek között arról is szót ejtett még, hogy mi a másik, abszolút toplistás kérdés, amit megkap mostanság.

“Hogy bírod…? Hát pontosan ugyanúgy, mint bármelyik másik anyuka, akinek két kicsi gyereke van. Nem is szeretném nagyon túlmisztifikálni a dolgot.” Ördög Nóra a bejegyzésében arról is ír, hogy bekövetkezett az a dolog, amiről korábban rémálmai voltak. “Sétáltunk, Vencel épp matrica-üzemmódban a mellkasomra tapasztva, Mici pedig szokás szerint századszor is elindult világgá, úgyhogy nem volt más választás, őt is fel kellett venni, hogy belátható időn belül eljussunk az autóig. Ugyan lett volna segítségem, mert anyukám is velünk volt, de neki is jutott bőven csomag, úgyhogy egyszerűbbnek tűnt nekem felkapni őt is.” A teljes bejegyzést ide kattintva elolvashatod.

 Az Ördög Nóráról készített galériánkat itt végiglapozhatod:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top