Sztárok

Csalódott Dukai Regina

Dukai Regina a minap tért haza Ciprusról.

A modell-műsorvezető a nyár folyamán többször is külföld felé vette az irányt: júniusban Kínába repült, júliusban a Török Riviérán pihent párjával, Feczesin Róberttel, augusztus végén pedig Ciprusra utazott az egyik legjobb barátnőjével. “Egy hetet töltöttünk kint, ez alkalommal nem az aktív, hanem a passzív pihenésé volt a főszerep. Rengeteget aludtunk, legalább ugyanennyit napoztunk, a maradék időben pedig jókat ettünk. Mindennap más-más strandot látogattunk meg, az egyik – sokak által ajánlott vízparti hely elég nagy csalódás volt számunkra. Inkább szórakozóhely, mintsem strand feelingje volt, tömve volt tizenéves fiatalokkal, ami persze egyáltalán nem gond, mi azonban a nyugalmasabb helyeket kedveljük” – mondta a Nők Lapja Cafénak Dukai.

A pihenés elérte célját, Regina szerdán újult erővel vágott bele a munkába. “Mindketten rengeteget megyünk egész évben, így most tényleg csak arra vágytunk, hogy kipihenjük magunkat, és feltöltődve jöjjünk vissza Magyarországra. Persze egy-két aktív programot és egy kis kultúrát is becsempésztünk a vakációba: egyik nap például béreltünk egy quadhoz hasonlító járgányt, és meglátogattuk a közelben található ortodox templomot.”

A modell egyébként sűrű hónapok elé néz, hiszen – mint ismeretes – ő is szerepelni fog a szeptember 7-én induló Sztárban Sztár című műsorban. “Megtisztelő és már-már zavarba ejtő, hogy ennyire hisznek bennem a TV2-nél, óriási öröm számomra, hogy ennyi elismert előadóval szerepelhetek egy produkcióban. Remélem, hogy meg tudok majd felelni a velem szemben támasztott elvárásoknak – mind a zsűri, mind a nézők részéről.”

Az RTL Klub ma mutatta be a Konyhafőnök első hat hobbiszakácsát. Köztük jópofa könyvelőt, autodidakta rendezvényszervezőt, és kutyájának főző területi képviselőt. Részletek itt!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top