nlc.hu
Sztárok
Különös kísérletnek volt szemtanúja Kovács Áron – fotó

Különös kísérletnek volt szemtanúja Kovács Áron – fotó

Guinness-rekord lett az egyik távközlési vállalat hangtani kísérlete a 2014-es Kutatók Éjszakáján.

Péntek délután érdekes és izgalmas programokkal, este pedig egy különleges kísérlettel várta az érdeklődőket a Kutatók Éjszakája. Az esemény házigazdája a műsorvezető, Kovács Áron volt, aki a délután folyamán – több száz emberrel együtt –először láthatta azt az okos papírt, amely az emberi testet is a hálózat részeként használva egy csomagolásról bármely okos eszközre képes adatokat továbbítani. A rendezvény csúcspontját egyértelműen a Punnany Massif együttes koncertje, valamint az azt megelőző Guinness-világrekord jelentette. A rekord egyben egy fizikai kísérlet volt, melyben a négyezer fős nagyközönség egyszerű PVC-csövek segítségével, egy óriászenekart alkotva játszotta el az Örömódát.

Kovács Áron és a Punnany Massif két tagja
Kovács Áron és a Punnany Massif két tagja

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top