A zsűritagokhoz hasonlóan minden bizonnyal Dukai Regina is érezte, hogy nem ez volt az eddigi élete legjobb előadása (de amióta a műsor megy, most volt a legjobb a zsűritagok szerint és szerintünk is), ezt bizonyítja az a bejegyzés is, amelyet nem sokkal a produkciója után közzétett a közösségi oldalán:
A poszt alá kommentelő rajongók nem értettek egyet Reginával, szerintük igenis jó volt a nagykövetként is helytálló modell előadása. S míg a legtöbben olyan véleményt fogalmaztak meg, hogy Regina nem mindennapi emberségről tett tanúbizonyságot az ominózus bejegyzésével, addig akadtak olyanok is, akik szerint a Sugarbird arcának nincs helye a műsorban. Természetesen megkerestük magát az érintettet, hogy meséljen arról, miért döntött a bejegyzés közzététele mellett: “Nem szeretném, ha a rajongóim elfogultak lennének, és akkor is rám szavaznának, ha egyébként nem tetszett nekik a produkcióm. Nagyon szeretem a versenytársaimat, és úgy gondolom, hogy az a korrekt, ha a követők valakit a teljesítménye alapján jutalmaznak meg egy szavazattal, nem pedig szimplán csak azért, mert kedvelik őt az életben” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak Dukai Regina, aki ahogy máskor is, úgy tegnap is egyetértett a zsűri kritikájával.
Neked tetszett a frizurát váltó Regina produkciója? Ha nem láttad, itt visszanézheted: