Sztárok

Pszichológus kezeli Szabó Zsófit

Szabó Zsófi a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban árulta el a titkát, miszerint pszichológus segíti az életében felbukkanó problémáival való küzdelemben.

Szakember segítségét kérni nem szégyen, főképp akkor nem, ha az ember azt érzi, hogy egyedül nem tud megbirkózni a gondjaival – minden bizonnyal így gondolkodik Szabó Zsófi is, aki Krasznai Tündével folytatott beszélgetése közben árulta el, hogy pszichológushoz jár. A nézők a 2014-es Celeb vagyok, ments ki innen! szombati adásában láthatták az ominózus anyagot, melyben a következő párbeszéd hangzott el a nagyot csalódó Zsófi és a társai által kirekesztett Tünde között:

Zsófi: Jársz pszichológushoz?

Tünde: Nem, de szeretnék.

Zsófi: Én járok, nagyon jó dolog, csak ajánlani tudom.

Tünde – aki néhány másodperccel az incidens előtt elmondta, hogy dívának tartja magát – teljesen bedepizett a Zsófi által mondottaktól, és – ahogy az várható volt – elsírta magát. Szabó Zsófi később azt mondta a riportszobában, már bánja, hogy egyáltalán belement ebbe a beszélgetésbe, mégpedig azért, mert – ahogy ő fogalmazott – úgysem ő fogja ezt a lányt megváltoztatni, pláne nem a dzsungelben.

Pszichológus kezeli Szabó Zsófit

Pataky Attila harmadszorra is megnősült – a titkos esküvőről videó is készült. Részletek a Hír24 oldalán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top