Sztárok

Meglepetésekkel jön az Argo 2.

Az Argo nagy sikere után 10 évvel jön a folytatás, Andy Vajna tetszését már el is nyerte. Igazi sztárparádé, és sok meglepetés is várható.

Több régi ismerős is feltűnik majd Árpa Attila filmjének folytatásában – írja a Blikk. Láthatjuk a tejesembert, azaz Oszter Sándort, a Psychót alakító Bicskey Lukácsot – aki az új filmben még a fenekét is megmutatja –, új szereplőként pedig Kulka János is feltűnik.

Érdekesség, hogy Tyson is visszatér, pedig az előző részben fejbe lőtték. “Nem hittem, hogy egyszer megéljük, hogy valóban lesz második rész. Úgy látszik, én még egy fejlövést is túl tudok élni” – mondta a halottnak hitt karaktert megformáló Kiss József.

A Blikk információi szerint az Argo 2. négyszázharmincnégymillió forintba került, és 2015. március 12-én mutatják be.

“Nagyon bízom abban, hogy ha az Argo-rajongók tíz évet vártak, akkor ez a pár hónap nem veszi el a kedvüket – mondta el Árpa Attila, majd hozzátette: – a film Andy Vajnának is nagyon tetszett.”

Meglepetésekkel jön az Argo 2,

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése